Amikor e könyv megírásának ötlete először megfogalmazódott bennem, rögtön adódott is a kérdés: mi jelenthet ebben a mai bizonytalan világban konkrét kapaszkodókat a gyereknevelésben?
Amikor e könyv megírásának ötlete először megfogalmazódott bennem, rögtön adódott is a kérdés: mi jelenthet ebben a mai bizonytalan világban konkrét kapaszkodókat a gyereknevelésben?
A 3 éves kisfiúnak most még szinte semmilyen tünete nincs, de ha nem kapja meg a génterápiás kezelést, pár éven belül kerekesszékbe, majd lélegeztetőgépre kerül - és az sem biztos, hogy megéri a felnőttkort. Az egyetlen esélye egy infúziós kezelés, amely 1,3 milliárd forintba kerül. Az édesanya erőn felül küzd azért, hogy kisfia novemberben megkaphassa a kezelést. 1 millió ember 1300 forintjára van szükségük.
A zenei programok mellett 2024-ben számos képzőművészeti projekt valósul meg a Fishing on Orfűn, ezek közül elsőként egy nyílt pályázatot hirdetnek képzőművészek számára, a tét a fesztiválon való megjelenés.
Érdemes megtanulni, milyen irányelvek szerint tudjuk összeegyeztetni a saját igényeinket a gyermekeinkével. Frank Orsolya pszichológus szakértőnk tanácsai következnek a témában.
Amikor e könyv megírásának ötlete először megfogalmazódott bennem, rögtön adódott is a kérdés: mi jelenthet ebben a mai bizonytalan világban konkrét kapaszkodókat a gyereknevelésben?
A 3 éves kisfiúnak most még szinte semmilyen tünete nincs, de ha nem kapja meg a génterápiás kezelést, pár éven belül kerekesszékbe, majd lélegeztetőgépre kerül - és az sem biztos, hogy megéri a felnőttkort. ...
Mivel lepjük meg a kamaszkor vége felé járó gyerekünket, akinek a nagybetűs élet küszöbén épp most zárul le egy hosszú, vidám, önfeledt korszaka? Összegyűjtöttünk 6+1 ballagási ajándék ötletet, amivel ...
Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, ...
A zenei programok mellett 2024-ben számos képzőművészeti projekt valósul meg a Fishing on Orfűn, ezek közül elsőként egy nyílt pályázatot hirdetnek képzőművészek számára, a tét a fesztiválon való megjelenés.
Érdemes megtanulni, milyen irányelvek szerint tudjuk összeegyeztetni a saját igényeinket a gyermekeinkével. Frank Orsolya pszichológus szakértőnk tanácsai következnek a témában.
Úttörő európai projekt indult 14 ország 22 egyetemének összefogásával, amelynek célja, hogy okosalkalmazások segítségével csökkentse a digitalizáció káros hatását a fiatalok mentális egészségére. A BootStRaP ...
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.
Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és ...
Egy 30 éves nő, Éva osztotta meg velünk a gondolatait, akit az édesanyja folyamatos nyomás alatt tart azzal, hogy mikor lesz már unokája - és ha nem lesz, annak milyen következményei lesznek családon belül. ...
A várandósság során számos egészségügyi szűrésre és ellenőrzésre kell járnod, így csábító lehet a gondolat, hogy legalább a fogászati szűrővizsgálatoktól megszabadulj ebben az időszakban. Ám a fogorvost ...
Nyárzáró fesztiválunk, a Coca-Cola SZIN kedvezményes belépőkkel ünnepli Szeged Napját. Szeged 1719. május 21-én lett szabad királyi város, s a jeles dátumra utalva 521 igen kedvezményes SZIN-bérlet várja ...
Chuck Derry egy minnesotai pszichológus, aki olyan bírósági vagy gyámhatósági ügyek vádlottjai számára vezet csoportokat, ahol bántalmazás áll a háttérben. A csoportban való megjelenés a bántalmazók számára ...
A most érettségiző fiatalokra rábiggyesztették a Covid-generáció nevet, hiszen amikor ők kezdték a gimnáziumot vagy a szakközépiskolát, akkor tombolt a koronavírus-járvány. Tanulmányaik jó részét digitális ...
A muskátli maga a csoda! Ha kellő törődést kap, éjt nappallá téve azon fáradozik, hogy virágaival tavasztól őszig színt vigyen a mindennapokba. Ezért cserébe mindössze annyit kér, hogy bőségesen jusson ...
Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, ...
Ma van a Vöröskereszt és Vörösfélhold Világnapja. A vöröskeresztes szervezetek május 8-án a világ 191 országában hívják fel a figyelmet a mozgalom alapelveire és az általuk képviselt humanitárius értékekre. ...
A Zártosztály zenekart ma már nem kell bemutatni senkinek sem, pedig anno, egyetlen koncertre álltak össze 2013 telén. Aztán a sors mégis úgy hozta, hogy állandó csapattá váltak, a közönség pedig napjainkban ...
Otthon ragadtál a nagy nyári melegben? Semmi baj, hiszen ez az időtöltés is lehet épp olyan feltöltő, csak néhány kiegészítő szükséges, hogy az erkélyedet, teraszodat vagy a kertedet a nyugalom virágos ...
Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul ...
Megkezdődött hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsga, utóbbiból csak középszintű vizsga tehető - közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt ...
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést és segítenek az összpontosításban, addig az elégtelen mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás, a túl sok cukor, és a túlzásba ...
Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig - tájékoztatta ...
Állatkerti titkok, kulisszák mögötti élmények, testközelből megismerhető lajhárok, tatuk, orrszarvúak és zsiráfok. Ezt, és még sok más érdekességet kínálnak a Budapesti Állatkert által szervezett különleges ...
Bejelentette teljes programját a június 28-30. között zajló Örvényesvölgy Fesztivál. A négy nemzetközi fellépő: MATTEO BOCELLI, MORRIS MADRONE, STEFFEN MORRISON és GIACOMO TURRA mellett számos magyar előadó ...
Az igazi szépség nem a tökéletességben, sokkal inkább a tökéletlenségben rejlik. Ez a szemlélet napjainkban egyre népszerűbb és különböző belsőépítészeti trendek, például az industrial vagy vintage stílus, ...
A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat ...
Vidám gyerekzsivajtól és kacagástól lesz hangos holnap az ország. Érdemes kihasználni a szerdára eső munkaszüneti napot és ellátogatni valamelyik majálisra: idén is rengeteg ingyenes programmal és rendezvénnyel ...
A május 1-jei ünneplés különös emlékeket és gondolatokat ébreszt azokban, akik ennek a sajátságos csapatépítő tréningnek még a részesei voltak. Az ország szovjet megszállását követően központi pártirányítással ...
Ha nem szeretnétek szemeteléssel és az állatok veszélyeztetésével búcsúztatni az iskolát, válogassatok a következő ötletek között - vagy találjatok ki valami teljesen egyedit!
A Mentor Palánták Kortárs Oktatási Program jellegzetessége az innovatív módszerében rejlik. Eszerint szinte azonos életkorúak adják át egymásnak az egészséges és fenntartható táplálkozásról szóló tudást. ...
2023-ban 4419 bejelentést kapott a Gyermekmentő Szolgálat által működtetett Biztonságosinternet.hu hotline. A nemrég megújult online felületen a felhasználók minden, az interneten talált káros, törvénytelen ...
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új otthonfelújítási támogatás részleteit. A tervezett pályázati felhívás alapján az ismert alapfeltételek nem változtak, vannak azonban új előírások és kedvezmények ...
Nagy célt tűzött ki Magyarország egyetlen gyermekhospice háza a Tábitha Ház, ahol a gyógyíthatatlan beteg gyermekekről és családjaikról gondoskodnak. Egy európai színvonalú új gyermekhospice ház építése ...
A Budakeszi Vadaspark 2024-ben is megszervezi Vackor és Berkenye elnevezésű napközis táborait, ahol általános iskolás diákok a természetben, az állatvilággal ismerkedve gyűjthetnek felejthetetlen nyári ...